2020 októberétől indul a Balaton édenkertje „Fogadj örökbe egy Folly fát!”
elnevezésű kampánya, amellyel az arborétum elsősorban az ember
természetszeretetét és környezettudatosságát szeretné erősíteni, és nem utolsó
sorban trendivé tenni a természet iránti elkötelezettséget a gyerekek és
felnőttek körében egyaránt. Több száz fa és cserjeféle közül választhatnak az
érdeklődők, köztük vannak a Folly büszkeségei: a cédrusok és a ciprusok is.
A badacsonyörsi Folly magját, az „Öregarborétumot” Dr. Folly Gyula pécsi orvos telepítette
115 évvel ezelőtt. Akkoriban a fák messzi földről, vasúton, majd szekéren, vesszőkosarakban
érkeztek az Örsi-hegy oldalába, a fák ültetéséhez és öntözéséhez pedig a Balaton vize szolgált,
amelyet szamárháton vittek fel a dombra. A családi összefogásnak és a generációkon átívelő
természet iránti szeretetnek köszönhetően a dédnagyapa szabadidős tevékenységéből, az
induláskor alig fél hektárnyi területből mára öthektáros arborétum lett, ahol jelenleg öt
földrész fenyői terebélyesednek: jellegzetes ciprusok, cédrusok és borókák, de más különleges
növények is otthonra leltek itt. Számszerűen több mint 400 tűlevelű és 200 lombos fa-, illetve
cserjeféle virul a kertben. Az 1905-ös telepítéseknek köszönhetően bizonyos fenyőfélékből
Közép-Európa legidősebb példányai találhatók itt. A legfiatalabb fák pedig csak néhány
naposak, mivel a kertben folyamatos a munka és a telepítés.
A Folly mindig is fontosnak tartotta a környezet megóvását, az edukációban és a
természetvédelmi nevelésben betöltött szerepvállalását. A „Fogadj örökbe egy Folly fát”
elnevezésű akcióval a minket körülvevő fákra, növényekre, természetes környezetre szeretnék
felhívni a figyelmet. „A friss levegő, a gazdag növény- és állatvilág, a szemet
gyönyörködtető panoráma, a mindent átható csend és nyugalom, az élet maga
elképzelhetetlen lenne a fák, a természet nélkül. Ezeket a dolgokat sokszor hajlamosak
vagyunk magától értetődőnek venni, miközben egyáltalán nem azok, hiszen a teremtő Isten
gondoskodását tükrözik. Ezt a végtelen szeretetet és törődést pedig viszonoznunk kell, ezért
hívtuk életre ezt a kampányt. Várjuk azokat, akik szívesen örökbe fogadnának egy Folly fát,
és ezzel részesei lennének a 115 éves arborétum történetének” – mondta el Folly Réka
tulajdonos, az alapító dédunokája. „Az örökbefogadással járó összegeket elsősorban az
arborétum növényeinek gondozásával, fenntartásával, kertápolással kapcsolatos költségek
fedezésére, új növények beszerzésére fordítjuk.”
Az örökbefogadás jelképes, az örökbefogadott fa, növény tulajdonjoga továbbra is a Folly
Arborétumé marad. Örökbefogadónak jelentkezhet minden magánszemély, alapítvány,
szervezet, intézmény vagy vállalkozás. Örökbefogadható minden jelenlegi és a jövőben
ültetendő fa, illetve növény az arborétum területén. Egy növénynek csak egy örökbefogadója
lehet, ugyanakkor az örökbefogadás fokozatától függően az örökbefogadó személye lehet
egyén vagy család is. Az örökbefogadás fokozatai: bronz, ezüst, arany és aranygyűrű (ez
utóbbi a házasulandók részére). Az örökbefogadási programunkban részt vevő tulajdonosa
lesz egy Follynlove törzskártyának, amellyel egész évben látogathatja az arborétumot,
továbbá kap egy oklevelet, egy fotót az adott növényről, valamint részt vehet a Folly
Örökbefogadók Napján, amikor az örökbefogadói táblát ünnepélyes keretek között helyezik ki
a kiválasztott növény mellé, és meghallgathatja az adott fa, növény történetét.
További részletek az örökbefogadással kapcsolatban a Folly weboldalán ITT találhatók.
Folly – A Balaton édenkertje
A badacsonyörsi Folly Arborétum első örökzöldjeit Dr. Folly Gyula pécsi orvos telepítette 115 évvel
ezelőtt. A hely extra klimatikus adottságainak köszönhetően a messzi földről érkezett ritka növények is
gyökeret vertek, ezért az arborétum gondozását a család újabb generációi vitték tovább. Az induláskor
alig fél hektárnyi területből ma már öthektáros arborétum lett, ahol több mint 400 tűlevelű és 200
lombos fa- és cserjeféle virul. A Folly család négy generációjának elkötelezett munkája és kitartása a
Balaton édenkertjévé varázsolta a helyet. Az itt található négy világtáj növényei, a különleges cédrusok,
ciprusok és borókák egész évben várják a látogatókat. Mi több, az érdeklődők a helyszínen Folly teákat,
szörpöket és borokat is kóstolhatnak, az étteremben pedig bőséges választékkal, szezonális
ajánlatokkal, badacsonyi ínyencségekkel várják a vendégeket.